2020-ban indul az MNB minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítási programja
2019. decemebr 3., kedd
Január 10-től pályázhatnak a biztosítók a jegybanknál termékeikkel a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás minősítésre. A Generali és a Posta már bejelentette, hogy indul a pályázaton, de a többi piaci szereplő is vizsgálja a lehetőséget.
 
Két biztosító már biztosan pályázni fog a Magyar Nemzeti Banknál (MNB), hogy lakásbiztosításuk elnyerje a minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás (mfo) minősítést. Az MNB november 20-án hirdette meg a programot, amely szigorú követelményeket szabott meg a kárrendezés, ügyféltájékoztatás, díjmódosítás terén, meghatározta az alapbiztosítási szolgáltatások minimum sztenderd jellemzőit, s javaslatot tett kiegészítő biztosítási szolgáltatási körre is.
 
A Generali és a Posta pályázni fog
A minősítés elnyerésére jövő év január 10-től pályázhatnak a biztosítók. Az első fogyasztóbarát biztosítási termékek leghamarabb 2020 első negyedévétől válhatnak elérhetővé a fogyasztók számára, akik tájékozódását tavasztól jegybanki online összehasonlító weboldal is támogatja majd.
A Napi.hu által megkérdezett biztosítók kivétel nélkül vizsgálják a kiírást, a Generali és a Posta Biztosító pedig már el is döntötte, indul a pályázaton. "Azt is látjuk, hogy a pályázati kiírás számos biztosítói területet érint, a minősítési feltételrendszer minden egyes kritériumát teljesítenünk kell ahhoz, hogy jogosultak legyünk a védjegy használatára. Ez a munka megkezdődött" - nyilatkozta a Generali.
Az MNB elvárásai között szerepel, hogy teljesen digitálisan kommunikálhasson az ügyfél a biztosítóval, a konstrukció emellett nem írhat elő önrészt. Az alapcsomag tartalmazza a piacon szokásos valamennyi környezeti csapás és külső okra visszavezethető 15 alapkockázatot (mint a tűz, vihar, villámcsapás) és ezen túl öt olyan kockázatot, melyek általában csak kiegészítőként érhetők el, de gyakori káresemények, mint például vízkár (elfolyt víz is), betöréses lopás, rongálás, vagy üvegtörés.

Gyors kárrendezést várnak el
Az alapcsomag mellé az ügyfelek - igényeik szerint - elnevezésükben sztenderdizált, illetve esetlegesen további kiegészítő fedezeteket is választhatnak, együttkötési kényszer nélkül. Ezzel elkerülik, hogy számukra lényegtelen biztosítási fedezetekre is díjat fizessenek.
Az elhúzódó kárrendezések elkerülése érdekében az mfo-termékeknél káresemény esetén az ügyfélbejelentés után a biztosítónak 2 munkanapon belül fel kell vennie a kapcsolatot az ügyféllel. A kárszemlére ezután legkésőbb 5 munkanappal sort kell keríteni. A kárkifizetés megindítása a kárszemlét vagy az utolsó szükséges dokumentum beérkezését követő 5 munkanapon belül megtörténik. A biztosítónak a kárrendezés során az ügyfél számára tételesen be kell mutatni, mi alapján határozta meg a kártérítés összegét. A kárkifizetés elutasítása vagy az alacsonyabb összegű kárkifizetés esetén a biztosító az ügyfél részére írásban tájékoztatást nyújt, és megindokolja, részletesen alátámasztja a döntést.
A mindennapi létet veszélyeztető kiemelt káresemények esetén (például, ha az épület használhatatlanná, részben vagy egészben lakhatatlanná válik) a biztosító a kárrendezés teljes folyamatára külön kárrendezési kapcsolattartót jelöl ki az ügyfélnek, s kárelőleg folyósításával is segíti a megoldást. A biztosítások díját pedig csak az MNB által közzétett módszertan szerint lehet emelni, vagyis az automatikus indexálást, ami időnként túlbiztosításhoz vezet, a jegybank megtiltja.

Háromhavonta lehet váltani
A jelenlegi gyakorlathoz képest a legnagyobb módosítás kétségtelenül az, hogy az mfo-at nem csak évente egyszer, de akár háromhavonta felmondhatják az ügyfelek. A felmondási határidő továbbra is 30 nap. A jegybank elvárja emellett azt is, hogy azok nem mfo-s lakásbiztosításokból az évforduló előtt elengedjék az ügyfeleket a biztosítók, ha azok mfo-ra szeretnének váltani.
Nagyon sok ügyfél ragad bent egy lakásbiztosításban azért, mert elfelejtkezik az évfordulóról, ez az újítás nyilván élénkíteni fogja az egyébként meglehetősen koncentrált lakásbiztosítási piacot. A piacvezető az Aegon, amelynek a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) adatai szerint több mint 1,15 millió lakossági vagyonbiztosítási szerződése van, ez a teljes piac harmada, utána fej-fej mellett áll három társaság, a Generali, a Groupama 554 ezer, és az Allianz 540 ezer szerződéssel.
A pályázatban megfogalmazott alapelvekkel minden biztosító egyetért. "Meggyőződésünk szerint a szakma jelenleg is ezen alapelvek mellett dolgozik" - mondta a Napi.hu-nak Szurgyi Nándor, az Aegon lakásbiztosítási üzletágának a vezetője. A lakásbiztosítással rendelkezők 90 százaléka elégedett a biztosításával egy független piackutatás szerint - teszik hozzá az Aegonnál, ahol vannak húsz évesnél régebbi szerződések is.

Most is fogyasztóbarátok vagyunk
A biztosítók állítják: az MNB elvárásait már most is nagyrészt teljesítik. "A kezdeményezés nagymértékben összecseng stratégiánkkal abban a tekintetben, hogy az ügyfelet tartja szem előtt. Számunkra is fontos, hogy az általunk kínált termék fogyasztóbarát legyen, az ügyfél valós igényeire adjon választ, ugyanakkor legyen egyszerű, érthető, a folyamatokat tekintve gyors és digitalizált" - mondják az Uniqa szakértői. Az Uniqa jelenleg az 5.-6. helyen áll a lakásbiztosítási piacon, és az a célja, hogy az állományt jelentősen növelje.
A korábbi termékek esetében hat évnél is hosszabb ideig fenntartották a szerződéseiket az ügyfelek, az elmúlt egy-két évben - köszönhetően a piaci verseny növekedésének és az ügyfelek tudatosabb gondolkodásának - ez az időtartam jelentősen csökkent. Az Uniqánál azt gondolják, az mfo-k megjelenésének piacélénkítő hatása lesz, főként amiatt, hogy ténylegesen összehasonlítható termékek jelennek meg a piacon. Ez nem csak az ügyfelek mobilitását eredményezheti majd, hanem elősegítheti a biztosított ingatlanok számának növekedését is.
Az Allianznál úgy látják, az mfo-pályázati kiírás tükrözi a jó piaci gyakorlatokat, segíti az egyes termékek közti összehasonlítást, biztosítja az ügyfelek számára az érthetőséget. A koncepcióval kapcsolatos pozitívumnak gondolják még azt is, hogy a korszerű digitális technológiák és zöld szempontok előtérbe helyezésével hozzájárul a fenntartható fejlődéshez.

Erősebb a verseny
A verseny nagy, és vannak biztosítók, amelyek úgy látják, mindenképpen pályázniuk kell az MNB-nél a minősítésre. "Az elmúlt években úgy érzékeltük, hogy a lakáspiacon kiélezett verseny folyt, a társaságok termékpalettája - a díjszínvonal stagnálása vagy kismértékű emelkedése mellett - számos új elemmel bővült az elmúlt évtizedben. A lakástermékek vonatkozásában a klasszikus lakásbiztosítási kockázatokon túl számos olyan új elem is megjelent, amely a családok számára releváns új kockázatokat, illetve kockázati köröket fedett le, a szolgáltatási verseny tekintetében a piac mindig is proaktív volt" - mondják a Generali szakértői.
Hozzáteszik azonban, hogy miközben a felügyelet elsősorban az ügyfélbarát kárrendezési gyakorlatokra helyezte a fő hangsúlyt, a még nagyobb összehasonlíthatóságot és transzparenciát preferálja, és elsősorban azokra a "klasszikus" kockázatokra fókuszál, amelyek bekövetkezése esetén az ügyfelek esetleg egzisztenciálisan ellehetetlenülhetnének, tartani lehet attól, hogy lesznek olyan kiegészítő modulok, amelyek kevesebb figyelmet kapnak, és a kötési arányuk visszaeshet. A Generali ügyfelei is hűségesek, átlagosan hét-nyolc évig maradnak bent a lakásbiztosításukban.

Forrás: napi.hu


Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2024.03.21
PoweredBy: SK Trend Kft