Mindössze 5 százalékot teszünk félre a nyugdíjas éveinkre
A magyar munkavállalók nagy többsége a bevételeinek mintegy 5 százalékát teszi félre a nyugdíjas éveire, miközben a globális kutatásban részt vevő 34 országban mindenhol nagyobb a megtakarítások aránya - idézi a Randstad Workmonitor nemzetközi felmérését az Mfor.hu.
A szomszédos országok közül Ausztriában 54, Csehországban 59, Szlovákiában pedig 62 százalék mondta, hogy a jövedelmük legalább 10 százalékát nyugdíj-előtakarékosságra fordítják. Magyarországon a többség a munkáltatóktól és az államtól - járulékokon keresztül - várja a nyugdíjat, ezzel szemben globálisan a válaszadók 64 százaléka értett egyet azzal, hogy a saját felelőssége az időskori megélhetés biztosítása - olvasható a jelentésben.
 
Ugyanakkor a magyarok 77 százaléka úgy véli, hogy a nyugdíjkorhatár elérése után is dolgoznia kell majd. Minden hatodik válaszadó számít arra, hogy csak 70 éves kora után hagyhatja abba a munkát, és mindössze a megkérdezettek 41 százaléka mondta, hogy 65 éves korára végleg visszavonul.

A magyarok többsége szerint az 55 évnél idősebb kollégák is ugyanolyan hatékonyan tudják végezni a munkájukat, mint a fiatalok, és betegszabadságot sem vesznek ki gyakrabban, mint a 35 év alatti munkatársak. Ugyanakkor a megkérdezettek nagy része egyetértett abban, hogy az idősebbeknek már nehéz új ismereteket szerezniük, ami kihathat a munkavégzésre is.

Forrás: Biztosítási szemle

További információért kérjük, szíveskedjen kollégáinkat az alábbi elérhetőségeken keresni:
Polgár Róbert, e-mail: robert.polgar@eurorisk.hu, mobil: 30/239-7769
Pölöskei Katalin, e-mail: katalin.poloskei@eurorisk.hu, mobil: 30/737-3694


Call Center: 06 1 585 8888 E-mail: info@eurorisk.hu
Minden jog fenntartva © 2013 Eurorisk
Utolsó frissítés: 2025.08.02
PoweredBy: SK Trend Kft
WebwithMe
Ügyfélszolgálat:
Amennyiben az oldalunk használatához szeretne segítséget kérni,
először hívja ügyfélszolgálatunkat az 1 585 8888 telefonszámon!
Ez a nyomógomb a telefonos segítség kiegészítésére szolgál.
kód:
Létrehozás
Az ügyfélszolgálat
nyitvatartása:
-
Zárva
Csatlakozás
Titkosítás
Befejezés
A munkamenet azonosítója:
Weboldal megosztás aktív
Kapcsolat titkosított
Operátor:
WebwithMe
Befejezés
Az operátor visszaadta az Ön egerének és billentyűzetének az irányítását.OK
The agent szeretné átvenni az egerének és a billentyűzetének az irányítását.Ez azzal jár, hogy The agent Önt segítve Ön helyett navigálna a weboldalunkon és Ön helyett gépelné be a szükséges adatokat. Jóváhagyja?IgenNem
1. újracsatlakozási próbálkozás:
másodperc múlva.
Mégsem

Valóban megszakítja a képernyő megosztást?IgenNem